Békaperspektíva
Önálló rendezvényként, vagy továbbképzések, csapatépítő tréningek, céges rendezvények betétműsoraként is értelmezhető, interaktív érzékenyítő stand up műsor.
Az előadás címe: Békaperspektíva.
Hossza: Rugalmasan változtatható, de minimum 25 – legfeljebb 120 perc.
Egyszerre szórakoztat és elgondolkodtat, egyszerre könnyed és tartalmas – ahogy a játszótéren hallottam: Ez játék, ez komoly!
Ez tehát egy felnőtt játszótér, egy vak stand up előadó és látó társa közös gondolkodásra és cselekvésre hívó, interakcióval tűzdelt műsora, aminek keretében különböző történeteken és élethelyzeteken keresztül bepillantást nyújtunk a többség, valamint a látás képessége nélkül közöttünk élő emberek hétköznapi küzdelmeibe. Célunk az, hogy a közös játékok során hasznos információkat adjunk át – mindezt humorban feloldva. A szöveges felvezetéseket különböző nehézségi szintű, szabadon kombinálható "játékok" váltják, a tankönyv-ízű példák helyett az életből vett akadályok leküzdése a cél. A műsor mind egyéni-, mind csoportszinten segít fejleszteni a kommunikációs alapkészségeket, megismerni a legelemibb viselkedési normákat, és tartalmat adni az olyan kifejezéseknek, mint esélyegyenlőség, etikus működés, vállalati társadalmi felelősségvállalás.
A közönyön túl, a közösségi felelősségvállaláson innen minden cég találkozik ügyfélként, munkatársként vagy vendégként megjelenő, megváltozott munkaképességű emberekkel. A vakok, a hallássérültek, a mozgáskorlátozott emberek felbukkanása a rideg elutasítástól a túláradó segítőkészségig terjedő skálán képes megzavarni a normál ügymenetet. Pedig egy kis odafigyeléssel, némi tudatossággal és a helyes hozzáállással nagyon gyorsan és egyszerűen elkerülhető lenne szinte az összes probléma, ami szimplán információ-hiányból, valamint a belénk kódolt szociális görcsökből adódik.
Honnan tudja a vakvezető kutya, hányas busz érkezik? Hogyan lehet megkülönböztetni tapintás alapján a papírpénzeket? Mondjuk-e a vaknak, hogy viszont látásra? Mi célt szolgálnak tulajdonképpen az utcai karók? Melyik a legveszélyesebb vezető sáv a metróban? Hogyan lehet teljesen elveszni a nagyvárosban józanon –hasonló állapot-e a vakság és a buliból hazafelé dülöngélés? Miért jár a vak terepszínű nadrágban? Honnantól lenne a kevesebb segítség a több? Mit kell felmutatni az akadékoskodó ellenőrnek? Miért veszélyes divat a terepszintbe rejtett utcai szökőkút? Mi célt szolgál a zebrán a járdasziget? Kell a vaknak is hegesztő szemüveg?
Egyáltalán, melyik a nehezebb – nézni vagy csinálni?
A műsor célja nem a sokkolás vagy a megdöbbentés, nem a szánalomérzet felpiszkálása vagy az adakozásra buzdítás – egyszerűen csak átélhetővé kívánjuk tenni azokat, az egészséges emberek számára teljesen észrevehetetlen kis csatákat és hőstetteket, azokat a parányi diadalokat és kudarcokat, vicceket és sirámokat, amelyekkel honfitársaink közel 10%-a kel és fekszik hétköznapjai során. A puszta létfenntartás szülte helyzetkomikum folyamatosan körbe vesz minket – ütközünk, félre értünk, elcserélünk, mellé nyúlunk, hitetlenkedünk, bosszankodunk… Hogy derülhessünk is, ahhoz elengedhetetlen egymás megismerése. A problémák traumatizálása helyett a kibeszélésre helyezzük a hangsúlyt, megmutatva, hogy nincs az a sorscsapás, nincs az a fogyaték, amit ne lehetne közös nevetésben feloldani. Ha átélhető valaki más problémája, legközelebb, ha úgy hozza az élet, talán már nem jövünk zavarba, nem fordulunk el – hogy nem az én dolgom, majd másvalaki biztosan segít…
Békaperspektíva – mert mindig van lejjebb!
A műsor házhoz hozza azokat az élethelyzeteket, amelyekkel az Önök munkatársai is találkozhatnak a mindennapok során. Ilyenek például a legelemibb udvariassági-köszönési szabályok, papírpénz megkülönböztetése, tájékozódás, útba igazítás, de akár csak egy málnaszörp elkészítése a sötétben…
A Békaperspektíva az, ahonnan senki nem akarja látni a világot. Lent van, nyálkás is, sötét is – de velünk él a hétköznapokban, tudunk róla, ott van mellettünk: Nem fejüknél összenőtt ikrekről vagy egyéb biológiai csodákról van szó, hanem megszokott, velünk élő “normális” figurák meséi elevenednek meg. Csak éppen hozzánk képest varangyok, vagy más szóval, mi vagyunk szuperhősök hozzájuk képest, csak mert tudunk busz után futni vagy gyereket felemelni, árakat ellenőrizni vagy levelet elolvasni… Ráadásul mindez nem egy távoli világ egzotikus problémája, hanem olyan állapot, amitől – nem mellesleg – mindenki egyetlen rossz mozdulatra van.
Nem az a fontos, honnan nézed – hanem az, milyennek látod.